Fejfájás

  Kategória Gyógyteák
15
dec
Fejfájás

 

 

 

 

Egész-ség

Az emberi én négy energiatestből tevődik össze. Fizikai, emocionális (érzelmi), mentális (szellemi), spirituális. Ezeknek a testeknek rendeltetésük szerint kiegyensúlyozottan, harmóniában kellene működnie. Akkor lesz „EGÉSZ” az ember, akkor lesz egészséges. E harmónia megbomlásának eredménye a betegség.
 

  

Lehetséges okok:
A fejfájást a fej túlterhelése, az értelmi tevékenységre való egyoldalú ráhagyatkozás idézi elő. Fejfájást kap az, aki fejtörést okoz magának, akinek a feszült gondolkodástól zúg a feje, aki túlzott intellektuális tevékenysége következtében problémákat teremt, ahelyett hogy megoldaná. Aki állandóan ugyanazokat a gondolatokat forgatja magában ne csodálkozzon, ha „túlforrósodik a vezeték”. A helyzet csakis a feszültség ellentéte, azaz a lazítás révén rendezhető. Nyomás csak addig áll fenn, míg ellen nyomás is létezik. Amennyiben az ember elengedi magát, s egységével összhangban testileg és szellemileg egyaránt így reagál, a fej mint kizárólagos döntéshozó jelentősen megkönnyebbül. Amint felhagyunk azzal, hogy önmagunkat stresszhelyzetbe juttassuk, amint például függetleníteni tudjuk magunkat egy rendkívüli izgalomtól az által, hogy belsőleg vezetjük le a stresszt, a feszültség is elmúlik. Ha például koncentrálunk intenzíven a lábunkra, ez azonnali megkönnyebbüléshez, sőt jobbuláshoz vezet. Mindez bizonyítja, hogy a fejfájást a fej túlterhelése, az értelmi tevékenységre való egyoldalú ráhagyatkozás idézi elő.
 

 


Fehér fűzből és libapimpóból készült gyógytea


fehér fűzEz a tea elsősorban feszítő fejfájás esetén fejti ki jótékony hatását. A fehérfűz szalicilt tartalmaz, amely a 17. századtól kezdve láz-és fájdalomcsillapító szerként vált ismertté.
½ liter víz
30 g fűzlevél (Salix alba)
30 g libapimpófű (Potentilla anserina)
15 g körömvirág (Calendula officinalis)

A vizet felforraljuk. A gyógynövényeket összekeverjük, majd 2 evőkanálnyit leforrázunk. 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Akut panaszok esetén gyorsan igyuk meg a gyógyteát. Krónikus fejfájásnál kétszer annyit fogyasszunk.
 

Más hatékony gyógymódok fejfájásra:
 

Illóolajok
Citromfű, vagy borsmenta olaj néhány cseppjével dörzsöljük be a halántékunkat, homlokunkat, nyakunkat. Csodát tesz!
 

Mustárlisztes lábfürdő
Töltsön meg egy tálat testhőmérsékletű vízzel, és oldjon fel benne 2 evőkanál mustárlisztet. Áztassa 5 percig lábát ebben a vízben, majd alaposan öblítse le.
 

Karfürdő
Merítse alkarját néhány percre hideg vízbe, majd jó erősen dörzsölje szárazra. 

Inhalálás fejes káposztával
1-2l víz
¼ fej káposzta
A vizet felforraljuk, a káposztát feldaraboljuk, majd forrásban levő vízbe dobjuk.15 percig főzzük, ezután a fazekat levesszük a tűzről. Fejünkre nagy törülközőt borítunk, forró gőzben inhalálunk.
 

Palástfű-menta gyógytea (megelőzés)
 


Közönséges palástfű1l forró víz
40g palástfű (Alchemilla vulgaris)
20g mentalevél (Mentha piperita)
A vizet felforraljuk, 20 percen át főzzük, majd a keveréket 10 percig ázni hagyjuk.
végül leszűrjük. Kezdetben csak egy csészével fogyasztunk, de szükség esetén többel is lehet.

Vadárvácska-legyezőfű gyógytea (feszítő fejfájásra)


Vadárvácska½ l víz
30 g vadárvácska (Viola tricolor)
30 g réti legyezőfű (Filipendula ulmaria)
30 g orbáncfű (Hypericum perforatum)
30 g ragadósgalaj (Galium aparine)
A vizet felforraljuk, a növényeket összekeverjük, majd 2 evőkanálnyit leforrázunk. 15 percig ázni hagyjuk, majd leszűrjük. A teát gyorsan igyuk meg. Krónikus fejfájás esetén naponta többször is fogyasszuk.

Hagymapakolás
Tarkótáji fejfájás esetén segít a hagymapakolás. Szeleteljen fel egy nyers hagymát, tegye a nyakára, majd fedje be kendővel. Gyapjúsállal rögzítse.

Gyors segítség lehet a meleg borogatás a homlokunkra vagy a nyakunk hátsó részére. A hő segít ellazítani a megfeszült izmokat ezen a területen.
Ha a fejfájás a tarkótájon jelentkezik, hideg borogatás is hatásos lehet. Csomagoljunk néhány jégkockát vagy egy zacskó fagyasztott borsót egy ruhába, és tegyük a tarkónál lévő izmokra.

Hogyan gyógyítsuk a gyerekkori fejfájást?

Cimke:



    Bejegyzés közzétéve ekkor 2010. december 15., szerda idő 06:46 ebben a kategóriában: Gyógyteák. Trackback kikapcsolva.

    0 hozzászólás

    Szólj hozzá te is!

    Neved (beceneved) (*)
    E-mail (nem publikáljuk) (*)
    Weblapod (ha van)
    Hozzászólásod