A köszvény az ízületi gyulladások egyik legkellemetlenebb formája, mely főleg a nagylábujjat érinti. Az ízületekben húgysavkristályok rakódnak le, ott gyulladást keltenek, a bőrterület érzékennyé válik, kipirosodik, és még a takaró érintése is fájdalmas. A húgysav az élelmiszerekben lévő purin lebomlásakor keletkezik, és ha nem tud a szervezetből kiürülni, kikristályosodik az ízületekben, fájdalmat, gyulladást okozva. Elolvasom a teljes cikket »
Csontozatunk egészségének megőrzéséhez nem csak tejtermékekre, hanem ásványi anyagokra, vitaminokra, fehérjékre is szükség van. Mindezeket a megfelelő étrend biztosíthatja. A csont élő szövet, amely állandóan cserélődik. Harminc éves kortól kezdve a régi sejtek pusztulása kerül túlsúlyba az újak képződésével szemben és csontjaink fokozatosan veszíteni kezdenek sűrűségükből. A folyamat főleg a belső szilárdságot biztosító szivacsos állományt érinti, emiatt idővel egyre inkább ki vagyunk téve csonttörés veszélyének. Elolvasom a teljes cikket »
A hányás a hányinger következménye. A gyomrunk ezzel jelzi, hogy baj van, és bármi okozta is a bajt, igyekszik megszabadulni tőle. A legfontosabb, amit ekkor tehetünk, hogy megnyugtatjuk gyomrunkat és megelőzzük a kiszáradását. Hányáskor gondolni sem tudunk az ételre, pedig az émelygés és a hányinger egyik legjobb orvossága a gyömbér. Elolvasom a teljes cikket »
A kutatók ma sem tudják igazán mi váltja ki a migrént. Szinte bármi okozhatja, a stressztől kezdve, az időjárás változásain át az erős szagokig. De kiválthatja alváshiány vagy egyes élelmiszerek és italok. A migrén a nőknél összefüggést mutat az ösztrogénszint ingadozásaival (gyakran egybeesik a menstruációval), ami megmagyarázza, hogy miért szenved háromszor annyi nő ettől a problémától, mint férfi, és hogy miért tűnik el szinte minden esetben a migrén a terhesség alatt illetve a változókorban. Elolvasom a teljes cikket »
Az Alzheimer - kór talán az egyetlen betegség, amelytől sokan még a ráknál is jobban félnek. Nyolcvan év felett minden harmadik ember érintett, s a legtöbben tehetetlenek érezzük magunkat - csak reménykedünk, hátha megússzuk. Pedig igenis vannak konkrét lépések, amelyekkel jelentős mértékben csökkenthetjük e kór kialakulásának kockázatát. Elolvasom a teljes cikket »
Félreértés ne essék, nem arra biztatjuk az asztmásokat, hogy az inhalátort felejtsék el, és csak az étrendjükre hagyatkozzanak. Nem árt azonban tudni, hogy táplálkozásterápiával csökkenthető a rohamok gyakorisága és hevessége.
Első hallásra talán abszurdnak tűnik, hogy az evés enyhítheti az asztma tünetit, de ha megismerjük a kiváltó okokat, már is értelmet nyer a dolog. Elolvasom a teljes cikket »
A tápcsatornán áthaladó táplálék folyadékot vesz fel, mire a vastagbélbe jut, szár egészen híggá válik. Itt azonban a folyamat visszafordul, mert a vastagbélben a víz nagy része felszívódik. Csakhogy ha valaki hasmenéssel küzd, a bélfal begyulladhat a vírusok jelenléte miatt, így nehezebben tudja felszívni a vizet, a széklet híg marad.
A hasmenéses állapot hamarabb javul, ha olyan táplálékot fogyasztunk, amelyek megkötik a nedvességet. De ami a legfontosabb, pótoljuk az elvesztett folyadékmennyiséget! Elolvasom a teljes cikket »
Az egészséges fogsor nemcsak a szépség és a jólápoltság miatt fontos. A betegségektől védő, sokszor nyers táplálékok jelentős hányada ropogós, nehezen rágható, elfogyasztásukhoz tehát jó fogak kellenek. A rossz fogú ember rendszerint rosszul is táplálkozik.. az egészséges fogíny ugyancsak komoly bajoktól óv. Egy enyhe ínybetegség is az egész szervezetre kiterjedő általános gyulladást okozhat. Elolvasom a teljes cikket »
Az aranyér a végbélnyílás körüli visszerek tágulata. Többnyire tartós székrekedés, illetve az ezzel járó fokozott erőlködés indítja el a folyamatot (ha azonban már kialakult, akkor a hasmenés is súlyosbíthatja). A kitágult vénák begyulladhatnak, kisebb-nagyobb fokú vérzés léphet fül, és gyakori a heves végbéltáji fájdalom is. A probléma jelentkezése egyre valószínűbb a kor előrehaladtával, ahogy a visszerek falának izomzata gyengül és rugalmassága csökken, de hajlamosít rá a mozgásszegény életmód és az elhízás is. Terhesség alatt ugyancsak megduzzadhatnak az érintett erek, mivel a magzat fokozott nyomást gyakorol az alhasi tájékra, ráadásul az ilyenkor termelődő hormonok ellazítják a visszerek falát. Elolvasom a teljes cikket »
Ha húgyúti fertőzésben szenvedünk, gyakran előfordul, hogy antibiotikumos kezelésre van szükség, ezért keressük fel az orvost. A megelőzésre és a gyógyszeres kezelés kiegészítésére a természet rengeteg lehetőséget kínál.
Nagyrészt nőket fenyegető alsóhúgyúti fertőzést általában az Escherinchia coli nevezetű baktérium okozza. Megtapad a nőknél csupán pár centis húgycső nyálkahártyáján, szaporodásba kezd és gyulladást okoz. Vizeléskor égő, csípő érzés kínozza a beteget és gyakori vizelési inger jelentkezik akkor is, amikor a húgyhólyag üres. Elolvasom a teljes cikket »
Kevés betegség függ össze ilyen szorosan az étrenddel. Nemcsak az érintettek és ismerőseink, de nagyjából mindenki tudja, hogy az édességek fogyasztása - finoman szólva - nem tesz jót a vércukornak.
Ám a történetnek itt nincs vége, mer ugyanennyire károsak, sőt talán még veszélyesebbek a finomított szénhidrátot tartalmazó élelmiszerek - minden olyan tésztaféle, sütemény, keksz, pékáru, ami sima liszttel készül, és ami a szervezetben gyorsan glükózzá alakul át. De az is árt, ha egyszerűen csak túleszünk, mert az elhízás ugyancsak a diabétesz egyik előidézője lehet. Elolvasom a teljes cikket »
Az ételt és az italt a szájüregből az izmos garatfal összehúzódásai továbbítják a nyelőcsőbe, mely úgy néz ki, mint egy csúszda, az alján csapóajtóval. Amikor az étel leér, a csapóajtó, vagyis egy izomgyűrű kinyílik, beengedi a táplálékot a gyomorba és gyorsan visszazáródik. Elolvasom a teljes cikket »
A legtöbben olyan ruhát vehetünk fel, amilyenhez kedvünk van, de az ekcémában szenvedők sokszor nem hordhatnak bizonyos anyagokat, mert ezek irritálják a bőrüket. A betegség különösen gyakori a csecsemőknél és a kisgyermekeknél. Tipikusan az arc, a csukló, a kézfej, a belső térdhajlat és a könyök bőre az érintett terület, amely hámlani kezd, megduzzad, néha fel is hólyagosodik, egy idő után már viszket is, később pedig kérgessé és szürkésbarna színűvé válhat. Elolvasom a teljes cikket »
A tudomány a legutóbbi időkig nem volt teljesen tisztában azzal, hogy mi okozza a gyomorfekélyt. Ma már tudják, hogy nem csak a stressz idézheti elő a betegséget, bár a stresszes életmód meglehetősen erős rizikófaktor. A közvetlen kiváltó oka a fekélyes megbetegedéseknek a Heliobacter pylori nevű baktérium, ezért manapság savcsökkentőkkel és antibiotikumokkal kezelik. Elolvasom a teljes cikket »
Étkezéskor a táplálékot a nyelőcső, a gyomor és a bélrendszer egészen enyhe, egyenletes összehúzódásokkal továbbítja végig a tápcsatornán. Aki irritábilis bél szindrómában (IBS) szenved, annál ezeka amozgások nem összehangoltak, hanem vagy túl lassúak, vagy túl gyorsak, tehát a normálistól jóvel eltérőbbek. A bélrendszer irritábilissá (túlérzékennyé) válik, és a beteget a következő tünetek kínozzák: hasmenés, székrekedés, felfúvódás, bélgázosság.
Nehezíti a gyógyulást, hogy az IBS-t a stressz is kiválthatja, de a betegek számára ezek az erőteljes tünetek is eleve stresszes állapotot idéznek elő, tehát ördögi körbe kerülnek.
Az IBS-ben szenvedőknek azt szokták az orvosok javasolni, hogy vezessenek étrendi vagy tünetnaplót, melynek segítségével kiiktathatók a problémás élelmiszerek. Elolvasom a teljes cikket »
Ha éjjel csak forgolódunk az ágyban, mert nem jön álom a szemünkre, a tovább hánykolódás helyett érdemes felkelni és átsétálni a konyhába. Nagyanyáink felülmúlhatatlan altatója egy pohár meleg tej volt, amit lefekvés előtt kortyoltak el. Azóta a tudomány is igazolta e népi gyógymód hatékonyságát, s kiderült, hogy a fehér ital csakugyan tud valamit. A kutatók időközben más, hasonló hatású "konyhai orvosságokat" is felfedeztek, aki tehát képtelen elaludni, hózzon papucsot, és nézzen körül a kamrában vagy hűtőben. Elolvasom a teljes cikket »
A herpeszvírus - ha egyszer bekerül a szervezetbe – elpusztíthatatlan, megbújik az idegsejtjeinkben. De csak akkor ad magáról hírt, ha valami felébreszti. Ez a valami általában a stressz, a fizikai kimerültség vagy az erős napsütés.
Bizonyos élelmiszerek is aktiválhatják a vírust, más tápanyagok pedig képesek meghosszabbítani a tünetmentes időszakot. Immunrendszerünk erősítésével azonban mi is sokat tehetünk azért, hogy a herpesz ne okozzon számunkra kellemetlen napokat. Elolvasom a teljes cikket »
Egyre több kutatás szerint a gyulladás gátló vegyületeket tartalmazó élelmiszerek fogyasztásával csökkennek az ízületi gyulladás tünetei. Az ízületi betegségek leggyakoribb formája az artrózis (porckopás) és a reumás ízületi gyulladás (reumatoid artririsz) ez utóbbi autoimmun betegség, rendszerint gyulladás gátló gyógyszerek szedését javasolják. Az artrózis kialakulásában valószínűleg nagy szerepet játszanak a szabad gyökök. Ezek roncsoló hatását az antioxidáns vegyületeket tartalmazó ételek (gyümölcsök, zöldségek, zöld- és fehér tea) fogyasztásával ellensúlyozhatjuk. Elolvasom a teljes cikket »
A depresszió bonyolult betegség. Kialakulásában az öröklött hajlam és a nehéz élethelyzetek egyaránt közrejátszanak. De tudnunk kell azt is, hogy nagymértékben hat a lelkiállapotunkra az, hogy mit eszünk. A legújabb eredmények alapján a szakemberek azt javasolják, hogy az étrend megfelelő arányban tartalmazzon esszenciális zsírsavakat. Ez azt jelenti, hogy több omega-3 zsírsavat kellene fogyasztanunk, (mely főként a zsíros húsú halakban, diófélékben, illetve a lenmagban található, és kevesebb omega-6-ot, amely főként a repce vagy kukoricaolajban található, valamint az előre csomagolt és feldolgozott készételekben. Elolvasom a teljes cikket »
Az éles, nyilalló fájdalom a lábszárban vagy az alsó végtagok más részein a szervezet elektrolitzavarára vezethetők vissza. Ezek a kellemetlen izomgörcsök ráadásul a kor előrehaladtával egyre gyakrabban fordulnak elő. A kalcium, a magnézium és a kálium részt vesz az idegeink és az izmaink működésének irányításában. Ha ezek egyensúlya felborul, izomgörcsöt tapasztalunk. Törekednünk kell arra, hogy a táplálkozásból ezeket az ásványi anyagokat megfelelő mennyiségben kínáljuk szervezetünknek. A nyugtalan láb szindróma tüneteit is ezekkel az ásványi anyagok pótlásával szokták kezelni. Elolvasom a teljes cikket »
A PMS (premenstruációs szindróma) sok nő életét (és a körülöttük lévőkét) keseríti meg hónapról hónapra. Az ovulációt követően (nagyjából a havi ciklus felénél) megnő a progeszteron nevű hormon mennyisége, mely előkészíti a méh belső falát a megtermékenyített petesejt részére. Ha a megtermékenyítés elmarad, a pete nem ágyazódik be, a progeszteron és az ösztrogén szintje egyaránt lesüllyed. Ebben az időszakban tapasztaljuk a PMS zavaró tüneteit: ingerlékenység, emlőérzékenység, fejfájás, puffadás, depresszió, hasi görcsök stb. ugyanakkor van, akinél a menstruáció elején lépnek fel a heves tünetek, mint pl. heves fájdalommal kísért erős vérzés. Elolvasom a teljes cikket »
Bármilyen furcsa, igazából a náthát semmilyen gyógyszer nem mulasztja el, csupán a kínzó tüneteket enyhíthetjük. A baktériumok ellen hatékony antibiotikumok semmit nem érnek a náthát, megfázást okozó vírusok ellen. Márpedig a megfázást 79%-ban vírusok okozzák. A piruláknál, kapszuláknál sokkal többet érnek ilyenkor a jól bevált étrendi és természetes praktikák, pl. egy jó forró húsleves. Elolvasom a teljes cikket »
Az epét a máj termeli, és az epehólyag tárolja. Szükség esetén az epevezetéken keresztül ürül a vékonybélbe, ahol a zsírok emésztését segíti, apró cseppecskékké alakítja őket, miket könnyedén fel tudnak dolgozni a zsír lebontásáért felelős enzimek. Elolvasom a teljes cikket »
Ez a világszerte sokmillió embert érintő probléma nemcsak esztétikai problémákat okoz, hanem rendkívül veszélyes az egészségre is! Kockázati tényezőt jelet nemcsak a szív- és érrendszeri-betegségek, a magas vérnyomás, a stroke és a cukorbetegség tekintetében, hanem a legújabb kutatások szerint egyes rákbetegségek okozója is lehet. Elolvasom a teljes cikket »
Serdülőkorban beindul az androgéneknek nevezett férfi nemi hormon termelődése (a nők szervezetében is van belőlük), aminek hatására több faggyú és szaru termelődik. Az előbbi védi a bőrt a kiszáradás ellen, a szaru a testszőrzet alapanyaga. Ha valamelyikből túl sokat termel a szervezet és eltömik a szőrtüszőket, pattanás keletkezik.
Gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmazó élelmiszerek nagyobb mennyiségben való fogyasztása előnyösen befolyásolja bőrünk állapotát. Elolvasom a teljes cikket »
Az egészséges emberi bőr felső rétege havonta cserélődik. De a pikkelysömörben szenvedő betegeknél az új hámsejtek termelődése olyannyira felgyorsul, hogy a régi sejteknek nincs idejük lehámlani, így egymásra halmozódnak. A plakkok leggyakrabban a könyökön, térden és a hajas fejbőrön jelennek meg. Fontos, hogy asztalunkra olyan táplálékok kerüljenek, melyek gyulladáscsökkentő és a bőr egészségét védő vegyületeket tartalmaznak. Elolvasom a teljes cikket »
Sokan évekig nem tudnak arról, hogy magas a vérnyomásuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem károsítaná közben a szervezetüket. Vigyázat, ezt a betegséget nem véletlenül nevezik „néma gyilkosnak”, a magas vérnyomás a szélütés (stroke), az infarktus és az impotencia leggyakoribb oka. Elolvasom a teljes cikket »
Az élesztőgombák ősidők óta az ember szolgálatában állnak. Nélkülük nem ehetnénk fehér kenyeret, nem ihatnánk sört. A gombák között azonban számtalan olyan található, amely betegséget idézhet elő. Amennyiben ezek a gombák a szervezetünkben felszaporodnak, nagyon kellemetlen tüneteket okoznak, viszketést, irritációt éppen a legintimebb helyen. Elolvasom a teljes cikket »
Az erős immunrendszer hamar elbánik a vírusokkal, ha viszont legyengül a szervezet, hamar támadásba lendülnek a kórokozók. Különféle természetes gyógymódok növelik a szervezet ellenálló képességét. Nemcsak a megelőzést szolgálják, akkor is segítenek, ha már megjelentek a kellemetlen tünetek. Elolvasom a teljes cikket »
Nem jutnak eszébe a nevek és a telefonszámok? Nem emlékszik fontos dátumokra? Ha nyaralni indul, visszafordul kilóméterekre a lakásától, hogy még egyszer ellenőrizze, bezárt-e mindent? Nem Ön az egyedüli, aki ilyen problémákkal küzd, egyébként is, a feledékenység gyógyítható. Ahogy a bőrön képződő dudorok nagy része nem bőrrákot jelent, úgy az emlékezet esetenkénti megbicsaklása sem okvetlenül az Alzheimer-kór tünete. Az emberek azonban hajlamosak rémeket látni. Elolvasom a teljes cikket »
Az álmatlanságot, a kedélyhullámzást és a hőhullámokat jelentősen csökkenthetjük, ha változtatunk táplálkozási szokásainkon.az E-vitaminban gazdag táplálékok, mint pl. a mandula vagy a levélzöldségek valamint a lenmaggal dúsított saláták és levesek megszüntetik a depressziót és az ingerlékenységet is. A hormonpótló terápiákkal szemben ezek az élelmiszerek nem növelik az emlőrák és a szívbetegségek kockázatát, hanem épp ellenkezőleg, általános egészségjavulást tapasztalhatunk. Elolvasom a teljes cikket »
A nők körében a tüdőrák után az emlőrák a leggyakoribb betegség. Az emlőrák kockázatát számos tényező befolyásolja: szült-e az illető, szedett-e fogamzásgátló tablettát, kapott-e hormonpótló kezelést, örökölte-e a hajlamosító géneket, a családon belüli halmozott előfordulás is kockázati tényezőt jelent. De szó sincs arról, hegy az emlőrákot nem lehet megelőzni! Sokat tehetünk egészségünk érdekében a táplálkozásunkkal és nem utolsósorban a rendszeres stresszoldással, pihenéssel! Elolvasom a teljes cikket »
Webáruház kategóriák