Az

A legújabb vélekedések szerint helyesebb margarint fogyasztani, mint vajat. Ez részben igaz, mert az állati eredetű zsiradékok nagyon sok telített zsírsavat tartalmaznak, melyek növelik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

 

És megemelik a koleszterinszintet. A margarin ilyen formában valóban nem tartalmaz telített zsírsavakat, hiszen növényi olaj képezi az alapját. A „light” margarinok 40% olajból és 60% vízből állnak – de ahhoz, hogy két folyékony összetevőből mégis kenhető margarint kapjunk, az olaj szabad vegyértékeihez hidrogénatomokat adnak (ez az ún. hidrogénezés lényege). Ezáltal a növényi olajban található telítetlen zsírsavak telítetté válnak, így a margarin is szilárd halmazállapotúvá alakul. Ehhez a mesterségesen létrehozott telített zsírsavhoz hozzáadnak még egy kis stabilizátort, állományjavítót, színezéket, mesterséges aromát, és a hangzatosabb reklám kedvéért még egy kis omega3 zsírsavat és vitamint is tesznek bele. Tudni kell, hogy a mesterséges úton előállított telített zsírsavak. az úgynevezett transz-zsírsavak – ugyanolyan károsak, mint az egyéb telített zsírsavak: hosszú távon, nagy mennyiségben fogyasztva mérgező és rákkeltő hatásúak!

Cimke:



    Bejegyzés közzétéve ekkor 2011. december 09., péntek idő 18:29 ebben a kategóriában: Ételeink gyógyhatásai. Trackback kikapcsolva.

    0 hozzászólás

    Szólj hozzá te is!

    Neved (beceneved) (*)
    E-mail (nem publikáljuk) (*)
    Weblapod (ha van)
    Hozzászólásod